Blog listing

  • Új oktatóval bővült csapatunk

    Tóth György vagyok, Gépjárművezető oktató.

    Egy kamaszkori nagy álmomat valósítottam meg korábban, hogy autóvezető oktató lettem. Hosszú és izgalmas képzésen mentem végig, de megérte, mert azt csinálhatom a mindennapokban, amit kamaszként is szerettem volna:
    kamaszokat, felnőtteket felkészíteni a biztonságos, szabályos, felelősségteljes közlekedésre és ez ad motivációt a mindennapokhoz.

    Motivációm alapja továbbá az is, hogy az ember életében a jogosítvány megszerzése és az oda vezető út is egy nagyon fontos mérföldkő, s ez legyen egy szuper jó élmény, egy emlékezetes közös utazás, melyre 20-25 év múlva visszagondolva is egy kellemes emlékként gondolunk. Ez a szakma Nekem nem arról szól, hogy a jobb1-ben kilógatott kézzel azt várom, hogy mikor lesz vége a napnak, vagy hogy nincs kedvem az egészhez, hanem tanóráról tanórára fejlődjünk, s ennek talán a kulcsa az, hogy nagyon szeretném, hogy a tanulóm az általam átadott tudással vegyen részt a forgalomban, visszagondolva a tanultakra hozzon helyes és biztonságos döntést az utakon, értse azt, hogy mit miért csinál.

    Amit biztosítok a tanulóimnak:
    🔹 nyugodt, biztonságos környezetben leszel mellettem🚗
    🔹 türelmem határtalan, hiszen tudom azt, hogy az autóvezetés egy összetett feladat és csak sok gyakorlással lehet megtanulni/rutint szerezni (s igen, nem fogok kiabálni a kocsiban, ha valamit hibázol, hiszen azért jöttél hozzám, hogy ezt megtanuld😇)
    🔹átnézzük alaposan a főbb KRESZ szabályokat újra, amelyet igaz megtanultál a KRESZ órán, de a gyakorlatban alkalmazni az teljesen más
    🔹a parkolásokhoz kimondott parkolási segédletet (rajzot, támpontot) biztosítok, ez alapján gyerekjáték lesz a parkolás☺️
    🔹 a maximális korrektség és tisztelet ALAP az összes tanórán☝🏽☝🏽
    🔹 jól érzed majd magad az órákon, garantálom, hogy minden alkalmat várni fogsz és nem stresszelve fogsz érkezni a tanórákra👌🏾
    🔹időbeosztásban rugalmas vagyok, figyelembe veszem a munkahelyi beosztást, iskolai órarendet is
    🔹minden tanóra valóban tartalmas, nem megyek postára, ügyintézni sem akarok a tanóra alatt, sőőőt nem is dohányzom, minden óra percre pontosan vezetéssel telik majd😊
    🔹 a tartalmas óráknak köszönhetően nagyon nagy léptekben haladunk előre, heti 3-4 alkalmat is biztosíthatok a vezetésre
    🔹 igényes, tiszta, klímás oktató autón tanulhatsz
    🔹 felesleges plusz órákat nem fogok vetetni veled, amikor közösen azt érezzük, hogy “kész” vagyunk, máris megyünk vizsgázni🤩💪🏽
    🔹 nálam a dicséret nem fizetős, nem esik nehezemre kiejteni egy kedves szót, hiszen erre igenis szükségünk van🙂
    🔹 mindig csak annyit fizetsz előre, amennyit vezetünk, nem kell egyben fizetni a jogosítványt

    Amennyiben az olvasottak szimpatikusak számodra és szeretnél Velem megtanulni biztonságosan közlekedni, részletekért keress e-mailben, telefonon, vagy az autósiskolában jelezd, hogy Velem tanulnál meg vezetni.
    Azt vallom, ha valamit szívből csinálunk, annak van csak igazán értelme és eredménye.

    Várlak szeretettel!

    Üdv: Gyuri

  • Egy ajtóval odébb költöztünk!

    A Tóth autósiskola egy ajtóval odébb költözött, így az Attila utca 12. helyett az Attila utca 14.-ben vagyunk megtalálhatóak.

    Modern környezetben a megszokott segítőkész hozzá állással várjuk meglévő és új tanulóinkat!

    Az elérhetőségeink miatt kattints IDE

  • VEZETŐI engedély igénylő lappal vezetni

    JÓ HÍR azoknak akik vezetői engedély igénylést adtak be a kormányhivatalba . !!!!
    A 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: rendelet) 3. § (2) bekezdés a) pontja 2020. 06. 18.-ai hatálybalépéssel a következő rendelkezést tartalmazza:

    (Magyarország területén a járművezetési jogosultság igazolására alkalmas:)

    „a) a vezetői engedély igényléséről az új vezetői engedély kézhezvételéig, de legfeljebb a kérelem benyújtásától számított 30 napig

    aa) a vezetői engedély kiállítására irányuló kérelem adatlap,

    ab) az elektronikus ügyintézési ponton keresztül sikeresen benyújtott vezetői engedély pótlás iránti kérelemről az elektronikus ügyintézési pont által kiállított bizonylat;”

    A rendelet előírása értelmében a vizsgákon elfogadásra kerül a “kérelem adatlap”, vagy az “elektronikus ügyintézési pont által kiállított bizonylat” a vezetési jogosultság igazolására a fent leírt határidőben a vizsgázók, a szakoktatók és a vizsgabiztosok tekintetében egyaránt.

  • Sikeres forgalmi vizsga után

    Hogy lesz a jogsi a kezedben?

     Sikeres forgalmi vizsga után 3 munkanappal személyi igazolványt , lakcímkártyát, elsősegély vizsgán kapott kis kártyát, (vagy mentességet igazoló okmányt viszed)  az orvosi igazolást,  felkeresel egy okmányirodát/kormányablakot, jelzed, hogy jogosítványt szeretnél,  kb 1-1,5 hét múlva hozni fogja a Postás a jogosítványt, vagy személyesen is át tudod venni a kormányablaknál/okmányirodánál. Ezeket a forgalmi vizsgád utáni első munkanapon tudod leghamarabb intézni.

    – ezeknek költsége: 0 Ft (ha első jogosítványod lesz ez ha nem első 4000.-Ft )